Rólunk Nyomtatás E-mail

 

Hitünk

 

“Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt.”

 

(Antoine de Saint-Exupéry)

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhatározott szándéka és célja, hogy az elkövetkező időszakban érezhetően javuljanak a kultúrált sportolás lehetőségei Magyarországon. Ezt a célt szolgálta a 2006. decemberében elindított OLLÉ (Országos Labdarúgópálya Létesítési) Program, valamint ezt fogja támogatni a 2008-ban útjára induló OLLÉ Öltöző Program is. Az OLLÉ Öltöző Program célja, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő helyi labdarúgópályák öltözőépületei helyébe, az OLLÉ Programiroda által kínált - büféhelyiséggel ellátott- alacsony építési és fenntartási költségű típusöltözők épüljenek. Az OLLÉ Pálya Program megvalósítására létrejött OLLÉ-Programiroda Kht. végzi az OLLÉ Öltöző Programmal kapcsolatos szervezési, bonyolítási feladatokat, ezzel jelentős önkormányzati költségmegtakarítást eredményezve.

 


A 2007-ben jogilag előkészített és pályáztatott OLLÉ Pálya Program legfontosabb mérföldköveit az alábbi táblázat tartalmazza.

Esemény

Dátum

Eredmény

OLLÉ Program indítása

2006. december 18.

Image

OLLÉ Roadshow 2007.

2007. január

Image

OLLÉ jelentkezési határidő lejárata à

550 pálya-igénylés(!!!)

2007. február 28.

Image

Az UEFA műfű-szakértőjének látogatása

2007. május

Image

Bíráló Bizottság megválasztás

2007. május 16.

Image

OLLÉ Pálya átadás-Hatvan, Bátor Tábor (nem közbeszerzési pálya)

2007. június 16.

Image

Megalakult az MLSZ kezdeményezésére öt sportág részvételével az OLLÉ Sportszövetség

2007. június 26.

Image

Közbeszerzési eljárás elindítása

(125 önkormányzat, 229 pályára)

2007. július

 

Eredményhirdetés

2007. október 1.

Image

Első műfű-fektetési ünnepség Zamárdiban

2007. december 19.

Image

Megszületik a kormányrendelet az OLLÉ Program támogatására

2007. december 19.

Image