Elkezdődött: Zamárdiban épül az OLLÉ Pálya Nyomtatás E-mail
2007. december 19.

Az OLLÉ Program fontos állomásához érkezett: az első közbeszerzési eljáráson indult 125 önkormányzat 229 labdarúgópályájából az első létesítmény a Somogy megyében található Zamárdiban fog megépülni.

 

A Somogy megyében 14 pályát kívánnak megvalósítani az OLLÉ Program keretén belül, amelyek közül a nagy múltú Fekete István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lesz az első, ahol az aszfaltos iskolaudvart egy –a FIFA által is minősített- harmadik generációs műfűvel, világítással és kerítéssel ellátott futsal méretű tér váltja majd fel.

Az ünnepélyes szerződéskötés Csákovics Gyula polgármester és a nyertes kivitelezők –a Strabag A.G., a Lisys Fényrendszer zRt., valamint a Magyar Aszfalt Kft.- képviselői között zajlott le szerda délelőtt folyamán. Az építési munka megkezdését szimbolizáló műfű-fektetésre ezt követően kerül sor, amelyben már az intézmény egyik diákja és maga a Mikulás is segédkezett.

A pályát a gyerekek várhatóan –az ünnepek és a rossz időjárási körülmények miatt is- január második felében vehetik birtokukba.

Az eseményen két jelentős bejelentésre is sor került: egyrészt a 2008-as évben is elindul az OLLÉ Pálya Program, amely az idei évhez hasonlóan labdarúgópálya létesítésekre fog koncentrálni, másrészt útjára indítja Öltöző Programját is. Ez utóbbi célja, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő helyi labdarúgópályák öltözőépületei helyébe, az OLLÉ Programiroda által kínált büféhelyiséggel ellátott típusöltözők épüljenek. Az OLLÉ Pálya Program megvalósítására létrejött OLLÉ-Programiroda Kht. végzi az OLLÉ Öltöző Programmal kapcsolatos szervezési, bonyolítási feladatokat, ezzel jelentős önkormányzati költségmegtakarítást eredményezve.

 

2007. december 19.


right_top