|
Jászberényt az Öltöző Program is érdekli |
|
|
|
2008. február 13. |
|
Az MLSZ által életre hívott OLLÉ Program keretein belül hamarosan kezdetét veszi az első nemzetközi méretű nagypálya építése is. A játéktér Jászberényben, a Szent István Egyetem kollégiuma melletti jelenlegi salakos területen létesül majd. A település vezetőit az OLLÉ Öltöző Program is érdekli.
Csütörtökön került sor az ünnepélyes szerződéskötésre, amelyen dr. Gedei József polgármesteren, Szántai Tiboron, a városi sportbizottság elnökén kívül Mészöly Kálmán sportszakmai tanácsadó is részt vett.
.JPG) .JPG)
- Jászberény eddig is elismert tagja volt a hazai futballéletnek, most pedig újabb lépést teszünk előre - jelentette ki dr. Gedei József. - Azzal, hogy megépítjük a modern, új pályát, többszáz amatőr labdarúgónak kínálunk majd kultúrált sportolási lehetőséget.
Szántai Tibor hozzátette: régi problémát sikerül megoldani azáltal, hogy Jászberény csatlakozott az OLLÉ-hoz, s a város az Öltöző Programban is részt kíván majd venni.
A megyében ez lesz az első OLLÉ-létesítmény. A város lakói tavasszal már birtokba is vehetik a pályát, amelynek építési folyamatát az érdeklődők nyomon követhetik a www.olleomvprogram.hu oldalon is.
Februárban további nyolc munkaterület átadására kerül sor országszerte. |