Cél Nyomtatás E-mail

Előzmények


A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhatározott szándéka és célja, hogy az elkövetkező időszakban érezhetően javuljanak a kultúrált sportolás lehetőségei Magyarországon. Ezt a célt szolgálta a 2006. decemberében elindított OLLÉ Pálya Program.


A 2007-ben jogilag előkészített és pályáztatott OLLÉ Pálya Program legfontosabb mérföldköveit az alábbiakban megtekinthetik.


Természetesen az OLLÉ Pálya Programot 2010-ben is folytatni kívánjuk, lehetőséget adva azon Önkormányzatok számára is a csatlakozásra, amelyek valamely megfontolásból még ezt nem tették meg, de szándékukban áll a tömegsport és/vagy az utánpótlás-nevelés lehetőségeit korszerű infrastruktúra biztosításával segíteni.

 

A 2007-ben jogilag előkészített és pályáztatott OLLÉ Pálya Program legfontosabb mérföldköveit az alábbi táblázat tartalmazza.

Esemény

Dátum

Eredmény

OLLÉ Program indítása

2006. december 18.

Image

OLLÉ Roadshow 2007.

2007. január

Image

OLLÉ jelentkezési határidő lejárata à

550 pálya-igénylés(!!!)

2007. február 28.

Image

Az UEFA műfű-szakértőjének látogatása

2007. május

Image

Bíráló Bizottság megválasztás

2007. május 16.

Image

OLLÉ Pálya átadás-Hatvan, Bátor Tábor (nem közbeszerzési pálya)

2007. június 16.

Image

Megalakult az MLSZ kezdeményezésére öt sportág részvételével az OLLÉ Sportszövetség

2007. június 26.

Image

Közbeszerzési eljárás elindítása

(125 önkormányzat, 229 pályára)

2007. július

 

Eredményhirdetés

2007. október 1.

 

Image

Első műfű-fektetési ünnepség Zamárdiban

2007. december 19.

Image

Megszületik a kormányrendelet az OLLÉ Program támogatására

2007. december 19.

Image

 

 

Cél, tartalom


Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának szakmai segítségével, a magánszféra partnerségében megvalósuló OLLÉ Pálya Program lényege egyrészt az, hogy az önkormányzatok tulajdonában lévő területeken olyan új korszerű műfüves, villanyvilágítással, kerítéssel/palánkkal ellátott labdarúgópályák épüljenek Magyarországon, amelyek -az iskolai sportfoglalkozások versenysporthoz kapcsolása révén is- biztosítják a korszerű utánpótlás-nevelés létesítményi hátterét és ezáltal növeljék az igazolt labdarúgók, illetve rendszeres testmozgást végző fiatalok számát.

 

Image

 

Másfelől a pályák kulturált lehetőségeket biztosítanak a tömeges szabadidősportra, valamint piaci hasznosításuk révén bevételekhez is juthatnak az önkormányzatok.

 

Image

 

A pályaépítési célra rendelkezésre álló önkormányzati források relatív szűkössége miatt az MLSZ a program megvalósítására egy önálló, közhasznú társasági formában működő programirodát hozott létre. Az OLLÉ-Programiroda Kht. országos szinten felméri a pályaépítési igényeket. Ezután központosított kiválasztási folyamat segítségével időben és költségben felére csökkenti az önkormányzatoknál jelentkező közbeszerzési terheket, majd kidolgozott finanszírozási konstrukciót biztosít a programhoz csatlakozó önkormányzatoknak. A finanszírozás 15 vagy 20 éves futamidő mellett történik, az önkormányzatoknak ez idő alatt kell törleszteniük a hitelt, amelynek törlesztő részlete előre jól kikalkulálható, és ezért beépíthető az önkormányzatok éves költségvetésébe. Az egységes finanszírozására kormányrendelet is született, amely felhatalmazza a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-t, hogy a programban részt vevő önkormányzatok számára, a “Sikeres Magyarországért” hitelprogram keretében, kiemelten kedvezményes, árfolyamgarantált, hosszú távú közvetlen hitelt nyújtson.

 

 

Image

 

Az OLLÉ Pálya Program keretében 2008 évtől négyféle pályatípus megvalósítására nyílik lehetőség: a FIFA előírások szerinti nagypálya 108x68 méteres, a futsal pálya 20x40 méteres, 30*40 méteres edzőpálya és ezek mellett lehetőség van iskolaudvarok beépítésére is, azaz az iskolai sportpályák műfüves átalakítására.


Az OLLÉ-Program kínálatának edzőpályával bővítését az utánpótlás-nevelés hangsúlyosabb programon belüli szerepe teszi szükségessé. Hasonlóan az OLLÉ-Program korábbi gyakorlatához minden pályatípus meghatározott funkciót hordoz, az edzőpálya a tömegsport melett lehetővé teszi a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség célkitűzésheihez az infrastruktúrális háttér biztosítását.
Az edzőpálya műszaki kialakítása gyakorlatilag megegyezik a futsal pályáéval, ezért külön leírást ehhez nem adunk.

 

Image

 

A központosított és sztenderdizált eljárás eredményeként a részt vevő önkormányzatok az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan kedvező áron és feltételekkel jutnak a pályaépítés közbeszerzési-jogi tanácsadói, hitelminősítési, banki szakjogászi, tervezői, műszaki ellenőri és általános tanácsadói szolgáltatásaihoz. Az OLLÉ Programiroda az előkészítéstől, a finanszírozás és a kivitelezést megelőző közbeszerzésen át a műszaki ellenőrzésig folyamatosan együttműködik a csatlakozó önkormányzatokkal. A projektelőkészítés költségei (pályatípustól függően 1,5-4,5 millió forint) nem a finanszírozó bankhoz, hanem közvetlenül a Programirodához folynak be, így egy részük visszakerül a pályaépítésbe, illetve az utánpótlás-nevelésbe, ugyanakkor a finanszírozó bank ezeket a költségeket a hitel részeként megfinanszírozza.


Az együttműködés keretében a Programiroda a pályaépítést csomagszerűen biztosítja az önkormányzat számára, az igénybejelentéstől a létesítmény kulcsrakész átadásig. A részt vevő önkormányzat feladata mindösszesen az egyes fázisokban a továbblépést szolgáló döntések meghozatala lesz.

 

 

Minőség

Az OLLÉ Pálya Programban kizárólag olyan műfüves burkolatok vesznek részt, melyek rendelkeznek az UEFA, illetve a FIFA megfelelő minősítő iratával.


A burkolatok minőségét a labdarúgás két döntéshozó szerve folyamatosan vizsgálja, így szavatolható, hogy az alkalmazott burkolatok minősége megfelel akövetelményeknek.


Az OLLÉ Programban igény esetén lehetőség nyílik a pályák minősítésére (a nagypályás kivitel esetében), ennek során a pálya valamennyi tulajdonsága ennek figyelembevételével kerül kialakításra, és a program keretein belül kerül lefolytatásra a FIFA minősítési eljárás. Az OLLÉ Pálya Program a műfüves pályák megvalósításának tapasztalatait visszacsatolja a FIFA / UEFA minőségbiztosítási rendszerébe.


Az OLLÉ minőség politikájának középpontjában a program minőségbiztosítási és mintavételi terve (MMT) áll. Ez a dokumentum rendszer rögzíti a pályák lényeges műszaki tulajdonságaival kapcsolatban a vizsgálandó tulajdonságokat, a vizsgálati módszereket, a hozzájuk rendelt értékeket, az azokkal kapcsolatos tűrést. A műszaki átadás folyamata minden esetben ezen dokumentumok alapján történik.

Ilyen minőségi szintű pályák nagy számban az OLLÉ Programon kívül nem épülnek.